Ez a téma elég közhelyes és az emberek fele legszívesebben eltenné valami ládába és azt elásná jó mélyre, hogy sose kerüljön többé napvilágra. Ez a csalódások miatt van legtöbbször. Ha még nem jött volna rá mindenki, a szerelemről beszélek. Ami jó. Néha. Néha meg nem. Egy körforgás. Egyik pillanatban a mennyekben érzed magad, annyira klappol minden, hogy legszívesebben elszállnál és egy felhőn ülve csinálod végig a napot, mint Katy Perry a California Girls-ben, a másikban pedig úgy érzed, darabokra hullsz és csak otthon akarsz lenni, csokit zabálni és vagy romantikus filmeket nézel és végigbőgöd az egészet, vagy ilyesmi szóba se jöhet, mert nem bírod látni hogy mások megtalálják életük szerelmét bla bla, és benyomsz egy horrort vagy valami rajzfilmet, ahol a szerelem téma még véletlenül sem merül fel. Olyan az egész, mint a mennyország. Máskor meg úgy megsebez, mintha a pokolban volnál.
De mégsem tudunk meglenni nélküle. Főleg mi, csajok.
Az egyik érdekes dolog, hogy ahelyett, hogy az olyan pasiktól mennénk le hídba akik tényleg megérdemlik és nem teljes képtelenség hogy összejöjjünk velük, hanem olyanoktól, akik szinte biztos, hogy vagy észre sem vesznek, vagy van barátnőjük, vagy éppenséggel filmsztárok. Hogy miért van ez? A helyzet az, hogy senki nem tudja, mert a világegyetem még nem alkotott erre egy épkézláb szabályt. De egy biztos : a csajoknak mindig a legelérhetetlenebb pasik jönnek be. Sajnos. Mert aztán a sikertelen - vagy az elején sikeres, de végül kudarcba fulladt- próbálkozások eredménye az a pokol, amit mindenki megél. Egyszer vagy többször.
Ebből jön a másik érdekes dolog, hogy mind képesek vagyunk elkövetni ugyanazt a hibát nem egyszer, nem kétszer, hanem sokkal többször. De nem tehetünk róla, mert néha az olyan jó. És lévén mind akaratosak, nem nyugszunk addig amíg a dolgok végére nem jártunk, nem szamít milyen fájdalommal jár.
Ha egy mondatban kéne összefoglaljam, mit jelent szerelmesnek lenni, azt mondanám, olyan mint a hullámvasút : egyszer fennt, másszor lennt..