Miért nehéz elvát szülők gyerekének lenni ?
Erre a kérdésre nem lehet egy mondatban egy felsorolással válaszolni. Én megoldom egy szóban. Mindenért.
Ha valami rosszat mondanak a másik épp aktuális kapcsolatáról, akkor neked helyeselni kell, és nem mondhatsz semmi olyant ami mellettük szólna, mert akkor úgy érzik elárulod őket, és a másikat jobban szereted. Legfeljebb javasolják, hogy költözz el otthonról a másik szülődhöz, hogy kínlódjon ő is veled egy sort, hogy lássa, hogy mennyire nem könnyű minden nap egy kamasz gyerekkel. Ja. Csak épp azt nem veszik észre, hogy ezzel a kamasz és mindenféle gyereket tönkreteszik. Teljesen. Mivel a kamasz gyerek nem bírja már elviselni, hogy a szülei vagy így, vagy úgy folyton marják egymást, és hogy nem mondhatja el egyiknek se azt, hogy igazából mit érez, és hogy mit szeretne, mert látja, hogy mind a ketten boldogok abban a kapcsolatban amiben épp vannak. És ha mond valami rosszat, az elronthatja az egészet, amit a kamasz gyerek a lelke legmélyén a legjobban kíván, de valahogy mégsem, mert tudja, hogy akkor a szülők lesznek boldogtalanok. A SOK BAJUK mellett ugye az életben...így a kamasz gyerek hallgat, magába folyt mindent, max leírja a blogjában, hogy mi a helyzet vele, mert oda leírhat akármit, elmondja a barátainak, akikben megbízik. Persze ettől még nem lesz jobb a helyzet. Nem fog magától megoldódni. Soha nem oldódik meg magától. Pedig néha annyira jól jönne. Ha csak úgy elmúlna minden. Szomorúság és átsírt éjszakák nélkül...

Ez a téma elég közhelyes és az emberek fele legszívesebben eltenné valami ládába és azt elásná jó mélyre, hogy sose kerüljön többé napvilágra. Ez a csalódások miatt van legtöbbször. Ha még nem jött volna rá mindenki, a szerelemről beszélek. Ami jó. Néha. Néha meg nem. Egy körforgás. Egyik pillanatban a mennyekben érzed magad, annyira klappol minden, hogy legszívesebben elszállnál és egy felhőn ülve csinálod végig a napot, mint Katy Perry a California Girls-ben, a másikban pedig úgy érzed, darabokra hullsz és csak otthon akarsz lenni, csokit zabálni és vagy romantikus filmeket nézel és végigbőgöd az egészet, vagy ilyesmi szóba se jöhet, mert nem bírod látni hogy mások megtalálják életük szerelmét bla bla, és benyomsz egy horrort vagy valami rajzfilmet, ahol a szerelem téma még véletlenül sem merül fel. Olyan az egész, mint a mennyország. Máskor meg úgy megsebez, mintha a pokolban volnál.
De mégsem tudunk meglenni nélküle. Főleg mi, csajok.
Az egyik érdekes dolog, hogy ahelyett, hogy az olyan pasiktól mennénk le hídba akik tényleg megérdemlik és nem teljes képtelenség hogy összejöjjünk velük, hanem olyanoktól, akik szinte biztos, hogy vagy észre sem vesznek, vagy van barátnőjük, vagy éppenséggel filmsztárok. Hogy miért van ez? A helyzet az, hogy senki nem tudja, mert a világegyetem még nem alkotott erre egy épkézláb szabályt. De egy biztos : a csajoknak mindig a legelérhetetlenebb pasik jönnek be. Sajnos. Mert aztán a sikertelen - vagy az elején sikeres, de végül kudarcba fulladt- próbálkozások eredménye az a pokol, amit mindenki megél. Egyszer vagy többször.
Ebből jön a másik érdekes dolog, hogy mind képesek vagyunk elkövetni ugyanazt a hibát nem egyszer, nem kétszer, hanem sokkal többször. De nem tehetünk róla, mert néha az olyan jó. És lévén mind akaratosak, nem nyugszunk addig amíg a dolgok végére nem jártunk, nem szamít milyen fájdalommal jár.
Ha egy mondatban kéne összefoglaljam, mit jelent szerelmesnek lenni, azt mondanám, olyan mint a hullámvasút : egyszer fennt, másszor lennt..

Ma a Glamourt és a Cosmopolitant nézegetve elkezdtem gondolkodni valamin : mi lehet a modellek titka, hogy úgy néznek ki...hát, mint a modellek. Mert végülis ki ne akarna ilyen jól kinézni? A mai társadalomban a legtöbb tizenéves ezeket a csajokat tekinti példaképnek, ilyenek szeretnének lenni, mint ők. De vajon lehetséges-e ez számunkra, egyszerű halandók számára?
Azért arra kíváncsi lennék, hogy például a Victorias Secret modellek többsége már eleve ilyen vékony alkat, vagy a folyotonos diétának, edzéseknek köszönhetik az alakjukat. Szerintem ez nagy szerepet játszik benne, de a másik dolog, az a fogyókúra. Legtöbbjük vegetáriánus, és biztosan nem esznek olyan kaját, amiben akár egy grammal is több kalória van a kelleténél. Azt hiszem, erre mondják hogy a szépségért meg kell szenvedni. Én személy szerint nem hiszem, hogy vissza tudnám fogni magam a csokitól vagy esetleg a pizzától.
A legjobb persze az lenne, ha mindenki elfogadná magát olyannak, amilyen. Mert hiszen, lássuk be. Nem mindenki képes arra, hogy pár hét, esetleg hónap alatt 40 kilósra fogyjon. Persze ettől még ugyanolyan kétségbeesetten próbálunk olyanok lenni, amilyenek talán sose leszunk, vagy csak óriási erőfeszítések által. De azt hiszem, ez valahol természetes, mert mind emberek vagyunk és mind azt akarjuk, amink nem lehet meg.
Ettől függetlenül csodálom ezeket a lányokat, hogy állandó koplalással kell élniük, amit én nem nagyon díjazok, viszont azt el kell ismerjem, hogy az eredmény önmagáért beszél :

Amint ezen a képen is láthatjuk,  idén divatba jöttek a hosszabb szabású pulcsik. Amik persze nagyon jól néznek ki, főleg és hozzá passzoló színű vastagabb harisnyával és egy  hosszú szárú csizmával. De az én véleményem szerint ezek a kötött pulcsik inkább a vékonyabb csajoknak állnak jól.(saját tapasztalat - én próbáltam többet is és úgy néztem ki bennük mintha valami olyan cuccot vettem volna magamra, ami három számmal nagyobb a kelleténél...habár az is lehet hogy nem a megfelelő nadrággal és cipővel próbáltam...mindegy erre a témára visszatérek még miután megjártam Kolozsváron a Iulius Mallt és a többit).
Habár én még életemben nem fogtam semmi Chanel holmit a kezembe, és nem kizárt hogy nem is fogok, így első ránézésre nagyon jó anyaguk van, meg ugye minőségi tervezés stb. Arról nem is beszélve, hogy milyen csillagászati árakat kérnek egy-egy ruhadarabért.
A másik, ami úgy látszik elég közkedveltté vált a ruhatervezők szemében, az a hosszúszárú csizma, amik lényege, hogy minél szőrösebbek és puhábbak legyenek. Ez a típus nekem személy szerint nem igazán jön be, viszont ha jobban megnézzük, az összhatás egészen kellemes. Mintha egy északi-sarki New Yorkba csöppentünk volna.
Nem valószínű, hogy a közeljövőben alkalmam lesz közelről szemügyre venni a Chanel legújabb kollekcióit, egyelőre megelégszem azzal is, hogy itt mondok véleményt róluk.

Na szóval. Most hogy elkezdtem blogot írni egy hozzám közel álló személy tanácsára, nem azt fogom leírni, ami velem történik. Olyan dolgokról fogok írni, amik érdekelnek. Amit szeretek. Legyen az az X-Faktor legutóbbi adása, az új Chanel parfüm vagy éppen egy olyan ruha, ami elnyerte a tetszésem, de nyilvánvaló okok miatt sosem nézhetem meg, hogy rajtam hogy állna.
Mint ahogy azt itt balra <-  is lehet látni, imádok zenét hallgatni, általában a hangulatomhoz éppen passzolót. Érdekel a divat is, habár én nem követem olyan hűségesen, mint Blair vagy Serena a Gossip Girlben, de a lehetőségem sincs meg rá. Ettől függetlenül nagyon tetszik ez az egész fashion-world, a divatbemutatókkal, a piszkafa modellekkel es az álomszép ruhákkal együtt.
Amit még fontosnak tartok megemlíteni mielőtt belevágok, az a Starbucks Coffee. Ahova ha szerencsém van, hamarosan el is jutok és be is számolok az ott szerzett élményekről.
Ennyit rólam és a blogról, most pedig csapjunk a lovak közé!