Miért nehéz elvát szülők gyerekének lenni ?
Erre a kérdésre nem lehet egy mondatban egy felsorolással válaszolni. Én megoldom egy szóban. Mindenért.
Ha valami rosszat mondanak a másik épp aktuális kapcsolatáról, akkor neked helyeselni kell, és nem mondhatsz semmi olyant ami mellettük szólna, mert akkor úgy érzik elárulod őket, és a másikat jobban szereted. Legfeljebb javasolják, hogy költözz el otthonról a másik szülődhöz, hogy kínlódjon ő is veled egy sort, hogy lássa, hogy mennyire nem könnyű minden nap egy kamasz gyerekkel. Ja. Csak épp azt nem veszik észre, hogy ezzel a kamasz és mindenféle gyereket tönkreteszik. Teljesen. Mivel a kamasz gyerek nem bírja már elviselni, hogy a szülei vagy így, vagy úgy folyton marják egymást, és hogy nem mondhatja el egyiknek se azt, hogy igazából mit érez, és hogy mit szeretne, mert látja, hogy mind a ketten boldogok abban a kapcsolatban amiben épp vannak. És ha mond valami rosszat, az elronthatja az egészet, amit a kamasz gyerek a lelke legmélyén a legjobban kíván, de valahogy mégsem, mert tudja, hogy akkor a szülők lesznek boldogtalanok. A SOK BAJUK mellett ugye az életben...így a kamasz gyerek hallgat, magába folyt mindent, max leírja a blogjában, hogy mi a helyzet vele, mert oda leírhat akármit, elmondja a barátainak, akikben megbízik. Persze ettől még nem lesz jobb a helyzet. Nem fog magától megoldódni. Soha nem oldódik meg magától. Pedig néha annyira jól jönne. Ha csak úgy elmúlna minden. Szomorúság és átsírt éjszakák nélkül...

Ez a téma elég közhelyes és az emberek fele legszívesebben eltenné valami ládába és azt elásná jó mélyre, hogy sose kerüljön többé napvilágra. Ez a csalódások miatt van legtöbbször. Ha még nem jött volna rá mindenki, a szerelemről beszélek. Ami jó. Néha. Néha meg nem. Egy körforgás. Egyik pillanatban a mennyekben érzed magad, annyira klappol minden, hogy legszívesebben elszállnál és egy felhőn ülve csinálod végig a napot, mint Katy Perry a California Girls-ben, a másikban pedig úgy érzed, darabokra hullsz és csak otthon akarsz lenni, csokit zabálni és vagy romantikus filmeket nézel és végigbőgöd az egészet, vagy ilyesmi szóba se jöhet, mert nem bírod látni hogy mások megtalálják életük szerelmét bla bla, és benyomsz egy horrort vagy valami rajzfilmet, ahol a szerelem téma még véletlenül sem merül fel. Olyan az egész, mint a mennyország. Máskor meg úgy megsebez, mintha a pokolban volnál.
De mégsem tudunk meglenni nélküle. Főleg mi, csajok.
Az egyik érdekes dolog, hogy ahelyett, hogy az olyan pasiktól mennénk le hídba akik tényleg megérdemlik és nem teljes képtelenség hogy összejöjjünk velük, hanem olyanoktól, akik szinte biztos, hogy vagy észre sem vesznek, vagy van barátnőjük, vagy éppenséggel filmsztárok. Hogy miért van ez? A helyzet az, hogy senki nem tudja, mert a világegyetem még nem alkotott erre egy épkézláb szabályt. De egy biztos : a csajoknak mindig a legelérhetetlenebb pasik jönnek be. Sajnos. Mert aztán a sikertelen - vagy az elején sikeres, de végül kudarcba fulladt- próbálkozások eredménye az a pokol, amit mindenki megél. Egyszer vagy többször.
Ebből jön a másik érdekes dolog, hogy mind képesek vagyunk elkövetni ugyanazt a hibát nem egyszer, nem kétszer, hanem sokkal többször. De nem tehetünk róla, mert néha az olyan jó. És lévén mind akaratosak, nem nyugszunk addig amíg a dolgok végére nem jártunk, nem szamít milyen fájdalommal jár.
Ha egy mondatban kéne összefoglaljam, mit jelent szerelmesnek lenni, azt mondanám, olyan mint a hullámvasút : egyszer fennt, másszor lennt..